magnéziumtabi, kávé, fejfájás-csillapító. kezdődik a reggel. (többek között azért jó ez a tábor, mert 150%-ig leköt, mert ha az ember gyerekek között van, akkor nem agyalhat mindenfélén, hanem csinálja a dolgát.) egyébként ez az első reggel, amióta itt vagyunk, hogy fáztam, amikor reggelizni mentem, úgyhogy örüljön mindenki, jön a jó idő.

szabadnap! kecskeméti pláza! iszonyú sok fagyi! a lakótársam! tenisz! öröm és boldogság! ebben a bejegyzésben mindent megszegek, amit egy hétig tanítottam a gyerekeknek! akkor is minden mondat felkiáltójelre fog végződni!!! haha. (kiizzadjuk a feszültséget.)

a tábor azt hozza ki belőlem, hogy elkezdtem úgy gondolni az emberekre, hogy "manó" meg "picuri". (az ember hajlamos így hívni valakit, aki alig ér fel a derekáig.) ja, meg hogy rettegek attól, hogy egyszer összeesek a lépcsőn, és kitöröm a nyakam. idén kicsit kevesebb időt töltök a gyerekekkel, mint tavaly, a média miatt: a délutáni programok idején általában a délelőtt elkészült szövegeket dolgozzuk fel, tesszük fel a blogra stb., még csapatom sincs, úgyhogy igazi kincs minden állomásként eltöltött este. ma este pedig állomás voltam, úgyhogy most jó.

tábor, itt van a húgom is, kicsit feszült vagyok. a fagyi finom, a gyerekek édesek (ó, ez fordítva is jó!), az életem folyását pedig most inkább kövessétek a kecskenewsás blogon. (a napom legjellemzőbb gondolata ez: hmmm, mindhárom informatikus a mi termünkben van. ez nem jelent semmi jót.)

az esés után először ültem ma bringára. rém büszke vagyok magamra, bár csak a járdán bénázgattam az auchan és a homokszem utcai kollégium között. rettegjetek, Európa nagyvárosai, lesz még belőlem vad kerékpáros egyszer!

valahol mindig elborzaszt, hogy az életem összes kelléke belefér egy piros suzukiba, csak a macska meg a lakótársam nem. igen, megint bedobozoltam mindent. mától egy hónapig Kecskemét, aztán meg majd meglátjuk.

egy kétségbeesett kiáltásban össze tudnám foglalni, ahogy érzem magam.