tekerem vissza a fényképezőgép nézegetőjét, szeptember óta nem töröltem a tárat, milyen unalmas kis életünk van, alvó macska és befényképezett tanulmányok, és ez az unalmas kis élet mégis milyen boldoggá teheti néha az embert. (pl. amikor éppen nem szomorú.)
na meg milyen jó lenne, hogy ahogy a képek pörögnek vissza, pörögne vissza egy kicsit az élet is. de ki tudja, hogy alakulhatott-e volna bármi másképp. ne áruljátok el senkinek, de időnként abban reménykedem, hogy nem vesznek fel mesterre, mert akkor szabad leszek, mint a madár. mondjuk az veszélyes repülés lenne, ki tudja, bele mernék-e vágni, olyan könnyen választom az egyszerűbb utat.